Vasárnap a Vasérc (Eisenerz) városa melletti Pfaffenstein 1854 méteres csúcsára másztunk föl. Ezúttal gyalog. 1000 méter lépcsőház föl és le. Olyan izomlázam van, hogy járni alig bírok.
Alant saját gagyi telefonos fotóim, IDE kattintva viszont hanek2007 csodás művészi igényű képei láthatók.
Na ez is megvolt, már megint megkerültem a Balatont. Megúsztam 2 hatalmas esést a mezőnyben. Ezúttal hatalmas fékezésekkel, így az azt követő felzárkózásoktól eléggé kikészültem. Udvarinál leszakadtam. Almádinál kiálltam pár percre frissíteni a benzinkúthoz, mert már a hőguta szélén álltam. Viszont 2 liter víz bevitele után sokkal jobban ment, mint tavaly. Végig ki tudtam venni a részem a kis 3-5 fős csoportunkban a tempózásból.
Táv 206 kilométer, idő 5:32.05, hátrány 28 perc (tavaly 38), átlag a tavalyival azonos 37 km/h. A végén még sprinteltem is egyet a nézőknek az előkelő 114. helyért 
De milyen nézőknek! Kati és Szilvi először Tihanyban bátorított az útszélről, nagy szükség is volt rá, nem kis krízisben voltam, majd a befutónál óriási ovációval vártak. Érdemes volt kiemelni zsibbadt hátsómat a nyeregből!
Néhány tanulság, illusztrációval:
Néhány kép: Rouleur úr, én szélárnyékban, sprint a cél felé, benn a célban.
Mindez több mint 2 hete történt. Azóta nem ültem biciklin. Nem hiányzik a stressz. Már várom, hogy végre nyugodtan, a saját tempómban tekerhessek a Stelvio 2760 méteres csúcsa felé.
Zsír.
Egy kis adalék kettővel ezelőtti kultúrsokkos bejegyzéshez. A Giro di Lombardia ismét a téma, most akadtam erre a gyönyörű kisfilmre. Vegyük észre, hogy a kerékpározás két anyanyelvén, hollandul és olaszul hangzik el benne minden. És flamand zászlók minden mennyiségben!
Csak hogy értsük: 2006-ban Paolo Bettini nyert, akinek a verseny előtt halt meg a bátyja.
…miért sztrájkolt a peloton, bocs gruppo, vasárnap Milánóban. Klikk.
Hiába dobtak már le hatvanas olasz öregurak a Stelvión, hiába láttam ugyanitt Ivan Basso-t elveszteni a Giro-t, Itália továbbra is tartogat meglepetéseket. A hosszú hétvégén MR2-néző túrán voltunk ott, melynek során megint többször sokkot kaptam.
A városi legenda szerint a “macskazabáló” kifejezés Piemontból származik. És valóban Piemontban alig láttunk macskát. Ez igazából a lombardiai Bellagio-ba megérkezve tűnt csak fel, ahol szinte nehéz nem rájuk lépni.
Bellagio-ból kiindulva tekertem egy 105 km-es kört, kétszer érintve a Giro di Lombardia legendás Madonna del Ghisallo nevű kulcshelyét. Tudtam, hogy lesz ott valami kápolna meg szép kilátás a Comói-tóra, de amit találtam, az teljesen megdöbbentett:
Később épp a tó comói ágának partján tekertem vissza Bellagio felé, és pont egy fotószünet után indultam újra, mikor csatlakozott hozzám egy helyi arc, akit nevezzünk Claudio Cannondale-nek. Dumálás közben kiderült, hogy a fent említett Fabio Casartelli szomszédja és jó barátja volt. Nemsokára Benedetto Bianchi is utolért minket, aki aztán a Bellagio előtti utolsó 15 km-en át is vette a vezetést, iszonyat tempót diktálva. A második Madonna del Ghisallo mászásomnál meg is kellett állnom egy kútnál kezelni a heveny hőgutámat.
(c) Google
Másnap Padova felé autózva megelőztük a Silence-Lotto és az Astana csapatok Velence felé tartó buszait. Sajnos a Lottós sofőr éppen telefonált, így nem vette észre, ahogy heves gesztikulálással próbálom felhívni a figyelmét a kocsimban figyelő CANYON Ultimate CF Pro kerékpárra.
Sikerült meggyőznöm a társaságot, hogy a Dolomitokon keresztül menjünk haza, hiszen az utolsó MR2-t pont Bassano del Grappa városában néztük meg. Így hát kocsival előre bejártuk az idei Giro 4-5. szakaszainak egy részét Bassano és Predazzo közt. Itt hívnám fel a pro peloton figyelmét, hogy a Passo Rolle tetejénél nagy hó van, tessék melegen öltözni, illetve a hágó északi oldalán guruláshoz kicsit sz@r az aszfalt. Én szóltam!
Másnap reggel hazaindulás előtt még gyorsan feltekertem Predazzóból a Passo Valles 2032 méteres csúcsára, hogy találkozzam a tavalyi síeléskor megismert igen szimpatikus bernáthegyivel.
A telefonnal készült képek minőségéért pedig én kérek elnézést.
Volt egy megjegyzés valamilyen blog valamilyen bejegyzéséhez a tegnapi Critical Mass kapcsán, ami elindított némi vitát a cégnél:
Kedves Kritikus Tömeg!
Nem értem a mozgalmat a következő miatt: ki nem engedi ebben az országban a kerékpáros közlekedést? A KRESZ szabályozza. Erre azonban b*sztok magasról. Piros lámpánál továbbmentek, kereszteződésbe úgy estek be, hogy körül sem néztek, ráadásul a gyalogosokkal ugyanazt művelitek, amit veletek az autósok. A kerékpárutak hiánya a következőt jelenti: nincs pénz!
De miért is nektek építsen az állam utat amikor ti nem is fizettek benzin és gázolaj után jövedéki adót? (illetve annak ÁFA tartalmát sem). Tudom, tudom. Környezettudatosság. Igen, én is megpróbálok környezettudatosan élni, de ami nem megy, az nem megy. Elképzelem magam, ahogy a szétizzadt ötönyömben beérek munkahelyre…szép lenne. Szóval nem értem ezt az autó ellenességet, azok az emberek, akik autóba ülnek, és dugóban állnak, nem poénból teszik. Dolgoznak magukért, és közvetve az országért….a biciklizés poén, el kell ismerni végre: Budapest nem alkalmas semmilyen szempontból arra, hogy kerékpáros közlekedést biztosítson. Ez város és nem holmi rasztakupi. Én is szívesen járnék a lovamon dolgozni, de nem lehet, és ezt elfogadom. Tegyétek ezt ti is és mellőzzétek a továbbiakban az ilyen szélsőséges városfoglalósdit!
Budapest igenis alkalmas kerékpáros közlekedésre, továbbá én is átmegyek a piroson, de azt már valahol elmagyaráztam miért. De a konklúzióval egyetértek. Én sem járok erre a rendezvényre az alábbi okokból:
Nem értek egyet a rendezvény céljaival, nevezetesen:
Amit viszont nagyon komolyan kell venni kérem, amiért odaállok, amiben hiszek kérem:
Amint látható, én azokkal vagyok, akik el akarnak jutni A-ból B-be. És semmi esetre sem azon önkormányzatokkal, akik nem söpörnek utcát, nem javítanak utat, viszont a Critical Mass hatására majd jól indítanak néhány fincsi milliárdos kerékpárút projektet, hatalmas cash flow-val, tanácsadó cégekkel, kivitelezőktől visszacsurgatott 10-20 százalékokkal, az én pénzemből.
Tévével nem rendelkezvén, a nagy bringaversenyek megnézése számomra általában szociális esemény, amit meg kell szervezni. Vasárnap délután Észak kihagyhatatlan Poklához a Da Raffaello nevű intézményre esett a választás, mivel emlékeztem, hogy ott a jó olasz kaja mellett nagy TV is van.
Megérkezve kiderült, hogy közben megnyílt a terasz és a TV is kint volt. Kérésemre azonnal bekapcsolták a világ egyetlen valamirevaló TV-csatornáját, majd néhány iteráció után azt az asztalt is megtaláltam, ahonnan a képernyőn nem az ég és a vasúti felüljáró tükörképe látszott.
A többiek - non-psychlists - megérkezve és látva, hogy egy kétszemélyes asztaltól meredek a képernyőre, azt gondolták, hogy majd odaülök hozzájuk. Tévedtek. Egy Psychlist nem hagyja ki a Paris-Roubaix-t holmi társaság kedvéért. Még szó érné a ház elejét.
Szóval nézem, ahogy a Pokolban lassacskán válik el a szar a víztől, ahogy az élen szépen alakul az igazi rouleur-ek csoportja (Boonen, Pozzato, Hoste, Van Summeren, Hushovd, Flecha), erre begördül egy az étterem szűkebb családi köréhez tartozó X6-os, majd a családtagok a BMW-ből mindenféle hangfalakat, kábeleket vesznek ki, és elkezdik a TV állványára felszerelni.
A végére csak nekem, csak a Raffaellóban, csak a Paris-Roubaix-ra hangot is csináltak, és így audiovizuálisan élvezhettem, ahogy Tornado Tommeke Boonen mellől elesének ezeren, és jobb keze felől tízezeren, és hozzá még Pippo Pozzato sem közelíte. Ámen.
Rispetto a Raffaello!
Volt ma egy fincsi kis kör egy olaszkirály négy fős pelotonnal Otthon - Perbál - Úny - Esztergom - Pilismarót - Dobogókő - Pilisvörösvár - Solymár - Jánoshegy - Otthon útvonalon. Az út szellemi termékét gyorsan le kell írnom ide sorban betűvel, mielőtt feledésbe merülne.
Technika és reklámszlogenek:
A subogero.com egy lehetséges új rovata:
Erről jut eszembe, 130 kilométer után egy kipihent mountain-bike-os (mountain-bike, az mi?) ledobott a János hegyi befutón. Ő nyilván nem fog publikálni a fenti rovatban.
Na menjen mindenki Kyoto Jazz Massive-ot hallgatni, boldog Pészahot mindenkinek.
A kedves olvasók bizonyára emlékeznek még az Epic Ride (Utólag Jó) bejegyzésre. Na a tegnapi nem az volt. Inkább Dream Ride. A fenti Epic és Dream Ride-ok közt van egy hasonlóság: az útvonal. Indulás Rouleur úrral a Tihanyi Révtől, lásd térkép (kigyött a szerellő és megszerelte ezt a WordPresst forrasztópákával).
Néhány dologra viszont fel szeretném hívni a figyelmet:
1. A Balatonnál és felvidékén virágba borultak a gyümölcsfák.
2. A Pécsely-Balatonszőlős útszakasz Magyarország, sőt Európa, esetleg a világ, vagy talán a Naprendszer egyik legszebb, leglátványosabb tája.
3. Balatonfüred olasz. Különösen a sárga esti napfényben cappuccio-t szürcsölgetni valahol a Tagorén.
4. Először a szezonban végre nem fáradtam el 100 km-en, a rendkívül kényelmes Szpesölájzd Tupé 143 nyergemet ismét rendkívül kényelmesnek éreztem, és a Nagy Téli Hízás után újra lötyög rajtam az összes nadrágom, akárhogy is húzza gordonka a nadrágszíjat.
