(c) Psychlist
Mi jut eszébe Rouleur, Cav (Nyirő Gergő) és Psychlist uraknak augusztus végéről? Úgy van, a Stelvio nap. Péntek hajnalban indulás, délután háromkor meg már Pratóból rajtolunk különféle Fondriest és Canyon kerékpárok nyergében a hágó felé, hogy a nagy nap előestéjén még egy utolsót “pörgessünk” a 48 rettegett hajtűkanyaron át.
Megbeszéljük, hogy semmi rohanás, megállunk majd Trafoiban meg a Franzenshöhe menháznál 2100 méteren. A Trafoi megállás sikerül is, de mire kiérünk az erdőből és megpillantjuk a fenti intézményt és a még fentibb hágó csúcsát, Rouleur úrnak nyoma veszett. Röviden összefoglalva, nem azért mert lemaradt. Ellenkezőleg.
Még nem tudjuk, hogy egy trend kezd kibontakozni a szemünk előtt. Rouleur úr valahol egy hágó tetején vár minket, miközben mi próbálunk nem elesni az 5-6 km/h-s tempózás közben.
Ami engem illet, mindig is utáltam biciklizni. Azért mentem mindig olyan gyorsan, hogy hamarabb vége legyen. Viszont az idei Tour de Pelso után éjszaka álmot láttam, és az Eddy Mercx képében megjelenő Illés próféta felhívta a figyelmemet, hogy még egyszerűbben elérem célomat, ha rá sem ülök a kerékpárra. A nyár folyamán így is tettem, eltekintve egy dupla-Stelviós kilengéstől valamikor július elején.
Ami Monsieur Cav-et illeti, ő egész nyáron Achilles problémákkal szenvedett, és így Bicikli helyett BMV*-vel járt. Hát innen Rouleur úr fölénye. Meg onnan, hogy az egész szezonban heti 400 kilométert tekert, minden hétvégén Balaton oda-vissza, meg ilyesmi.
Szó mi szó, fölérek én is a csúcsra, és közlöm a meglepinek szánt hírt, hogy itt maradunk két napra, mert szeretett bormiói kempingünkben nem volt hely. Helyette két éjszakát 2800-on töltünk. Stay high, train low. Még szerencse hogy Rouleur nem kezdett el legurulni Bormio felé. Ahogy nézem, a Stelviói szállás nem váltja ki azt az eksztatikus örömujjongást, amit vártam.
Stelvio nap. Reggel kicsit felhős idő. Reggeli közben egyszer csak fekete köd borít el mindent, fél óra múlva meg már zuhog a jég. A szobánk ablakából jóleső érzéssel figyeljük, ahogy egyre több lúzer érkezik fel kerékpárral a hágóra. Nooooormális? Tizenegykor utcai ruhában lesétálunk vegyülni az átázott Cervelósokkal. Elég kellemetlen érzés. Délre javul az idő, legurulunk Pratóba, aztán vissza. Rouleur úr ideje pont “acceptable”, azaz 2 óra, az enyém 2:26, borzalmas vajúdás árán. Hogy tudtam én 2 éve 1:53-at menni?
Tökmindegy, megvan idén is a négy Stelvio, este sör. Másnap a legurulunk Bormióba, ki bringával, ki autóval. Campeggio Cima Piazzi, a főnök mint régi ismerőst üdvözöl, sőt, délután a kubai pincér csaj is felismer, hogy jé ez az arc már sokszor járt itt.
Én közlöm mindenkivel, hogy két napig nem vagyok hajlandó kerékpárra ülni. Nyirő G csatlakozik. Rouleur úr délután már a Cancanói tavaknál jár 1900 méter magasan. Ugye, kezd lassan összeállni a kép?
Kedd. Action (ejtsd eksán). Tavaly a Mortirolo után beszólt a karót nyelt pincér, hogy aki Grosióból megy a Mortirolóra, az csíra, az igazán kemény csávók Mazzo felől próbálkoznak. Mint mi most. Hát sok durvát olvastam már erről a helyről, de azért ezt nem gondoltam volna.
Képzeljük el a János-hegyi kilátóhoz felvezető 15%-os rámpát, vegyük néhány helyen még egy hajszálnyit meredekebbre (18%), aztán azt képzeljük el, hogy soha nincs vége. Nincs benne egy rohadék kis 20 méteres pihenő sem. A sportértéket az szolgáltatja, hogy hogyan lehet pont olyan sebességgel (4-5 km/h) haladni, hogy pont ne kapjunk infarktust, de azért a láb még pont átforduljon a pedállal. Rouleur úr számára pedig, hogy a fenébe is, pont mindig elemelkedik az első kerék. És már megint pont egy órát várhat a csúcson.
11-es hajtű (fentről számozva a 36-ból), Pantani emlékmű. Itt az ideje megállni. Hát ez megint egy döbbenetes hely. Az olaszok csodálatos kerékpár- és Pantani-őrülete nem ismer határokat. Igazából nagyon megható.
Később a csúcson kis pihenő, jön 3 Yankee is egyenesen Idahóból Szakosodott (Specialized) termékeken utazva. Innen nagyrészt együtt vezet utunk, hiszen ők is a Gavián át folytatják. Gurulás, enyhe emelkedő Ponte di Legnóba, ebéd a festői főtéren, majd GAVIA!!!
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Gavia déli oldala mennyire gyönyörű hely. Hátul az Adamello gleccserei, alattunk egy feneketlen völgy, a Fulcrumok meg a meredek tüköraszfalton kapaszkodnak. Mint a Mártonhegyi, csak szebb. Följebb érve megint szenvedek. Épphogy megy a 6 km/h, azon gondolkozom, hogy én már nem élvezem ezt, nemsokára 39 leszek, meg ilyenek. Felérve megetetjük banánhéjjal a helyi kecskéket, tolunk egy teát, majd irány Bormio.
Amit az előbb a szenvedésről meg a 39 évről írtam, azt azonnal visszavonom. A gurulás közben olyan adrenalin-mámor vesz rajtam erőt, amit nem nagyon lehet szavakkal leírni. Bármennyit hajlandó vagyok ilyen élményekért mászni. Igazából ebben jó vagyok. Aki megpróbál a nyomomba eredni, általában elesik. Ugye, Cav? Hogy is volt azzal a szalagkorláttal?
Szerda. A trend folytatódik. Punnyadunk a kempingben, már a második P.G.Wodehouse regényt falom, miközben Rouleur úr hol van? Hát elment Livignóba bringával. 100 km, 2100 m szint. Valami bringás alkoholcsempésszel bandázott útközben. Késő délután a punnyadó brigád rátesz még két lapáttal, és legurul (autóval) a Comói-tóhoz. Úszkálás, olvasás, stb. Mire visszaérünk, Rouleur úr is otthon van, és beismeri, hogy most már ő is kikészült. Ideje volt. Este felső-valtellinai ridegtartott tehénből készült steak a menü.
A tulaj másnaptól változékony időt jósol. Csütörtök reggel zuhog. Ja, ha itt ilyen a változékony, akkor tűz haza. Átlagfogyasztás 5.0 liter/100km. Igazítottam kicsit a hátsó bringaszállítón, hogy ne lógjon bele a tiszta légáramlatba.
* Busz Metró Villamos
Mindemellett edzés volt a javából, tejsavóceánok meg minden.
