A Nagy Kanária
2012. február 19. vasárnap© Rouleur
Gran Canaria a Kanári szigetcsoport csupán a harmadik legnagyobb, de mindenképpen a leglátogatottabb és legnépesebb tagja. Partvonala mintegy 230 km hosszú, legmagasabb pontjára, az 1949m-es Pico de las Nieves-re (Havas Csúcs) számos különböző útvonalon lehet feltekerni.
Mielőtt mindenki arcpírja kanárisárgára változna, néhány adat az utazási költségvetésről. A Ryanair 109 EUR ért vitt Pozsonyból illetékestül, a kerékpárszállítás sem drágább egy háromnapos osztrák síbérletnél, Pozsonyba pedig ezer forint alatt el lehet jutni az Orangeways ultrakényelmes buszával, de az eltérő politikai nézetűek a Student Agency szolgáltatását is igénybe vehetik hasonló feltételekkel.
Optimális szállást a Centro International de Windsurfing ifjúsági hoteljében sikerült foglalni, ahol, mivel a tél nem szeles időszak, alig akadt vendég, tehát a közös társalgót felfoghatjuk akár az ’apartman’ 100 négyzetméteres nappalijának is nagyképernyős TV-vel. A meglehetősen puritán „büféreggeli” okát a 17 Eurós szállásdíjban próbálom keresni. Egy újabb dogma dőlt meg: Spanyolországban is létezik szar kaja!
Az óceánpart környéki, túlnépesedett övezetet elhagyva az országúti kerékpárosok száma exponenciálisan megnő. Minden bringás üdvözöl, biccent, visszainteget, szívélyesen odaköszön. Ez alól nem kivétel a szembejövő Team Sky, az Astana néhány tagja, maga Marcel Würst, és a Saxo Bank teljes gárdája, közepén az ekkor még legálisan kerékpározó Contadorral. A hőmérséklet így januárban is 20-22 Celsius, az év 365 napjából 360 napos, ez maga a földi bringás paradicsom.
Rouleur azonnal a csúcsra tör
Hála az ultradurva téli edzéseknek, nem volt teljesen irreális elképzelés első nap nekivágni a sziget legmagasabb pontjának, a Pico de las Nieves-nek . A viszonylag forgalmatlan út a partról, Vecindarión keresztül, ahol pumpálni kellett, Sardinán át kanyarog a gyönyörű hegyi település, Santa Lucia felé. Innen további mászás következik a szomszédos tartomány fővárosa, San Bartolomé de Tirajana magasságába. Bár itt már közelinek tűnik a csúcs, az út nagy kerülőt tesz Ayacata felé, majd innen meredek rész után a Roque Nublo mellett el, majd északról visszafordulva visz fel a csúcsra.
A fő elágazás a hegyen Ayacata, vagy San Bartolomé, tehát nem kell minden esetben felmenni a csúcsra, hogy egy másik úton guruljunk le. Így kipróbálhattam a Maspalomasból induló szerpentint mindkét irányba, az Arguineguin elötti elágazás felől a Soria víztárózó mellett felvivő festői utat, a Puerto Mogántól, Mogánon át a leggyönyörűbb hegyi szerpentint. A legnehezebb a keleti oldal volt, az Ingenio-ból induló kaptató, ami meredekségben minden eddigi tapasztalatomat messze felülmúlta.
Non plus ultra
Amikor csak olvastam a helyről, nem hittem el, hogy az itteni mászások mind hosszban, mind szintkülönbségben, szépségben vagy meredekségben magasan leiskolázzák a kontinentális francia, olasz vagy osztrák emelkedőket. A tapasztalatok abszolút ezt igazolták. Aki azon gondolkodik, hogy biciklizni jön ide, először menjen edzeni a Mortirolo-ra vagy a Zoncolan-ra és ha ezek az emelkedők már bekötött szemmel, hátrafelé, egymás után többször, egész nap, fütyörészve mennek, akkor vetemedjen arra, hogy itt edzőtáborozzon. Ha ezt a lépcsőt kihagyja, fájni fog, mint nekem.
Mindazonáltal szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az a tény, hogy a Pro Tour csapatok döntő zöme itt gyakorol a téli hónapokban egyáltalán nem a véletlen műve, és mindenekelőtt szeretnék óva inteni mindenkit attól, hogy elmerészkedjen ide, mivel a szigetcsoporton a kerékpározás súlyosan addiktív!















